2019. sze 30.

Egy ősi vallás modernkori tragédiája

írta: Miss Chatterbox
Egy ősi vallás modernkori tragédiája

Jezidita asszonyi sorsok

fantasy-3883115_1920.jpg

Fotó: Pixabay

Nem gondoltam volna, hogy van olyan több ezer éves vallás, amiről még csak nem is hallottam. A jeziditák (más néven jezídik, jezidek, jazidik) egy ősi mezopotámiai vallási gyökerekkel rendelkező népcsoport, napjainkban leginkább a Közel-Keleten élnek, de híveik megtalálhatóak Nyugat-Európában, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban is.

Különlegessége többek között az, hogy ebbe a vallásba csak beleszületni lehet, azt is csak akkor, ha mindkét szülő hithű jezidita. Éppen ezért a külföldre vándorolt jeziditák számára az asszimiláció elég nagy problémát jelent.

 

Számuk szerte a világon 700.000 és 1.000.000 közé tehető, túlnyomó többségük Irakban él. Vallási szimbólumaik, mint például a fényhozó angyal, a leborulni csak Isten előtt hajlandó lény, Melek Tausz (Ld. egyéb vallásokban Lucifer, Sátán) miatt a muzulmánok és még sokan mások sátánimádónak tartják őket, ezért többek között az Iszlám Állam kegyetlen népirtást folytatott ellenük. Erről például ebben a cikkben olvashattok bővebben. A férfiakat legyilkolták, a nők és gyermekeik pedig sok esetben rabszolgakereskedelem áldozatai lettek.

Mivel az Iszlám Állam harcosai mindig is krónikus asszonyhiányban szenvedtek (ami nem csoda, tekintve barbár, kegyetlen és normális gondolkodású ember számára teljességgel érthetetlen magatartásukat), igyekeztek minden esélyt megragadni a nőszerzésre. Így szakítottak szét számos jezidita családot, és csináltak feleséget/szexrabszolgát a lányokból, asszonyokból.

Ez a cikk egy jezidita asszony, Jovan megpróbáltatásairól szól, akit 2014 nyarán az Iszlám Állam tagjai arra kényszerítettek, hogy szülőfaluját hátrahagyva családostul velük menjen. A hírek gyorsan terjedtek, és számos környékbeli jezidita a közeli Szindzsár hegyen lelt menedékre. Az Iszlám Állam képviselői Jovan férjét, Khedr-t bízák meg azzal, hogy a hegyen rejtőzködő falubelieket meggyőzze arról, hogy jöjjenek csak nyugodtan vissza, miután megígérték, hogy senkinek nem esik majd bántódása. Ott azonban senki sem hitt neki, és őt is meggyőzték arról, hogy öngyilkosság lenne visszatérni a faluba, hiszen az Iszlám Államról már akkor tudni lehetett, hogy a számukra haszontalan férfiakat kivégzik. És hát egy a szemükben sátánista vallást követő férfiakat miért is hagynák életben?

Rengeteg család szétszakadt, a nőket és lányaikat szexrabszolgaságra kényszerítették, fiaikat ISIS kiképző táborokba kényszerítették, és minden férfit kegyetlenül legyilkoltak, aki nem volt hajlandó áttérni az Iszlámra. A Szindzsár hegyen rekedtek közül sokan szomjan haltak a pokoli forróságban.

Senki sem tudja, pontosan hányan estek áldozatul, az ENSZ szerint a körülbelül 400.000 környékbeli jezidita legalább negyedét meggyilkolták vagy elrabolták. Több mint 6.400 embert, főként nőket és gyerekeket pedig rabszolgasorsba taszítottak, majd az Iszlám Állam telephelyeire szállították őket, ahol többnyire nemi erőszak, testi fenyítés és emberkereskedelem áldozatai lettek.

 

Jovant a gyerekeivel és még úgy félszáz falubeli sorstársával együtt egy teherautó platóján a szíriai Rakkába szállították, ami az úgynevezett Iszlám Állam Kalifátusának fővárosaként szolgált. Itt egy túlzsúfolt többemeletes épületben szállásolták el őket, ahol semmi reményük nem volt a menekülésre. Jovan hamarosan Az Iszlám Állam egyik magas rangot betöltő parancsnokának a „felesége” lett (ezt most azért tettem idézőjelbe, mert a szexrabszolgaság jobban ide illő megnevezés lenne), természetesen csak azután, hogy erőszakkal áttérítették az Iszlám hitre. A következő napok keserves sírással és eredménytelen szökési kísérletekkel teltek.

Jovan azon is elgondolkodott, hogy jobb lenne, ha véget vetne a saját életének, ám a rettegés, hogy akkor mi történne a gyermekeivel, visszatartotta. Nem sokat beszél a fogvatartójáról, de annyit azért elárult, hogy megengedte, hogy a gyerekei velük maradjanak, és megígérte, hogy mindnyájunknak gondját viseli, ami azokban a berkekben meglehetősen szokatlan volt. Amikor éppen nem volt oda harcolni, be is tartotta az ígéretét, még játszótérre is elvitte párszor Jovan gyermekeit.

Azonban a harcok kiéleződtek, Jovan fogvatartója egyre több időt töltött a csatamezőkön, így arra az elhatározásra jutott, hogy inkább túlad rajtuk. Ez nem volt szokatlan, hiszen a foglyok gyakran gazdát cseréltek az Iszlám Államon belül. Azonban meggondolta magát, amikor megtudta, hogy Jovan a közös gyermekükkel várandós.

Hét hónapos terhesen Jovan mégis egyedül maradt a felelősséggel, amikor hírét vette, hogy fogvatartója elesett egy csatában. Ebben az időben Rakka mindennapos légitámadásoknak volt kitéve, a hely és az idő egyáltalán nem volt ideális a gyerekvállaláshoz. A nagyobb gyerekek vegyes érzelmekkel fogadták féltestvérüket, aki egyáltalán nem hasonlított rájuk. Házról házra járva, napról-napra éltek, sokat nélkülöztek. Sokszor nem volt mit enniük kenyéren és vízen, esetleg némi cukron kívül. A nehézségek ellenére az új jövevény, Adam nagyban motiválta Jovant abban, hogy tartson ki, ahogy mondja „Hiába tudtam, hogy nem az igazi férjem az apja, hanem egy gyilkos, mégis az én vérem volt”.

Mindeközben a férje, Khedr, akinek fogalma sem volt a piciről, fáradhatatlanul kutatott a családja után. 14 hónap telt el az elrablásuk óta, és valahányszor hír jött arról, hogy egy Iraki asszony és gyermekei megmenekültek az Iszlám Állam fogságából, azonnal a határhoz sietett, remélve, hogy az ő családja az. Embercsempészek segítségével idővel  sikerült kiderítenie a családja hollétét. Ők azonban fejenként hatezer amerikai dollárt követeltek értük. Miután sikerült előteremtenie a pénzt, három gyermeke kisvártatva hazakerült. Jovan azonban még további két évig Rakkában maradt, hiszen nem lehetett benne biztos, hogy őt és Adamet milyen fogadtatás várná otthon.

 A jazidi hit szerint ugyanis, aki elhagyta vallását, az soha többé nem térhet vissza, bár éppen az Iszlám Állam által elrabolt és erőszakosan áttérített nők miatt a vallási vezetők nem sokkal korábban lazítottak ezen a szabályon. Azonban az Iszlám Állam harcosaival közös gyerekekre egészen más szabályok vonatkoztak. Mivel, ahogy fent említettem, ebbe a vallásba csak beleszületni lehet, áttérni nem, így elég valószínűtlennek tűnt, hogy Adamnek maradása lenne ott. Ez nagyon sok más jezidita nőt is visszatartott a hazatéréstől, akiknek Jovanhoz hasonlóan gyermekei születtek Rakkában.

Khedr végül úgy döntött, gyermekeiknek mégiscsak szükségük van az anyjukra, így Jovan 4 évnyi távollét után hazatérhetett a családjához. Azonban alig pár nap után a családja elkezdte arról győzködni, hogy jobb lenne, ha lemondana Adamről. A jeziditák szemében a közösség akarata minden esetben az egyéni vágyak és érzelmek felett áll. Számukra a vallás mindennél fontosabb, és sohasem fogadnák el egy muzulmán harcos gyermekét.

Khedr egy Moszuli árvaház vezetőjéhez vitte Jovant, abbéli reményében, hogy majd neki sikerül meggyőznie arról, hogy lemondjon a gyermekről. Ő azonban az órákon át tartó rábeszélés ellenére sem volt hajlandó erre. Ahogy ő mondja „Záporoztak a könnyeim, ahogy átadtam a gyermekemet. Egy jezidita asszony számára nincs rosszabb annál, minthogy elvegyék tőle a gyermekét, úgy éreztem, kitéptek egy darabot a szívemből”

Tulajdonképpen azt mondták neki, beteg a gyermek, ezért jobb, ha néhány hétre náluk hagyja, hogy gondját viseljék, amíg meggyógyul. Azonban Jovanon kívül mindenki nagyon jól tudta, hogy ez hazugság. Néhány hét után már nem bírta elviselni Adam kínzó hiányát, nem tudott nem gondolni rá. Nehéz döntést hozott, ahonnan nem volt visszaút. Elindult, hogy visszaszerezze a gyermekét. Úgy vélte, a nagyobb gyermekei már felnőttek, míg szegény Adamnek senkije sincs, hogy gondját viselje.

Azonban addigra már örökbeadták Adamet, annak ellenére, hogy az árvaház vezetője azzal érvelt az ügyben döntő bírónak, hogy őt és a hozzá hasonló sorsú gyerekeket ne adják még örökbe, mert megeshet, hogy az anyjuk visszajön értük.

Nem sokkal később Khedr elvált Jovantól és eltiltotta őt a gyermekeiktől. Az asszony néha úgy érzi, jobb volt Rakkában: „Megszállás alatt voltunk, és nehéz volt az élet, de legalább az összes gyermekem velem lehetett. Hazatértemkor éreztem csak igazán megsebezve magam, mert a saját családom, a közösségem és a szabályaik elvették tőlem a gyermekeimet. Nem akarok többé a jezidita közösség tagja lenni. Az az igazság, hogy a vallás az egyetlen oka annak, hogy elszakítottak a családomtól.”

Jovan legnagyobb félelme az, hogy a gyermeki elfelejtik, vagy ha emlékeznek is rá, sohasem fognak megbocsátani neki.

Azt hiszem, vallástól és nemzetiségtől függetlenül ez az egyik legkeményebb büntetés, amit egy anya kaphat. Pedig szegénynek nem sok beleszólása volt abba, hogy így alakult az élete.

Nem tagadom, eléggé alávaló embernek tartom a férjét. Először is, a saját életét féltve magára hagyja az egész családját ellenséges megszállók markában, majd nem hajlandó visszafogadni a feleségét ennek következményeivel. Mindezek után hazugságok útján elszakítja őt a nemkívánatos „zabigyerektől”, majd az összes többi gyerekétől is eltiltja, mivel ő képtelen ezt elfogadni.

Mindehhez pedig a ’csodálatos’ vallási közösség asszisztál, hiszen a vallás mindenekfelett, ugyebár. Az nem számít, hogy, ha így folytatják, akkor vagy nagyon belterjes lesz ez az egész népcsoport, vagy pedig egyszerűen ki fognak halni. Az talán jobb lesz annál, mint most elfogadni ezt a néhány szerencsétlen sorsú asszonyt a gyerekeikkel, akik erről az egészről egyáltalán nem tehetnek?

De azt hiszem, a bigott vallási fanatizmusban nincs értelme logikát keresni.

Szólj hozzá

vallás népirtás árva emberkereskedelem szexrabszolga Irak Iszlám Állam jazidi jezidita